Telefon

+36 34 781-074

Email

jamk@jamk.hu

Aranyosi Szénássy Attila kiállítása

Írta: Nagy Edit

Aranyosi Szénássy Attila képzőművész alkotásaiból – linómetszeteiből és különböző grafikai eljárással készült műveiből – nyílt kiállítás 2018. március 22-én a József Attila Megyei és Városi Könyvtár Népház Úti Fiókkönyvtárában. A programot a tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Intézmény két tanárának zenejátéka színesítette. Laskay Zsolt klarinéton, Laskay Zsoltné pedig hegedűn játszott.

A megnyitón Aranyosi Szénássy Attila képeit az intézmény igazgatója, Mikolasek Zsófia ajánlotta a közönség figyelmébe. Fotó: Török Csaba

A kiállító, a révkomáromi születésű képzőművész Csehországban ART-PROTIS textiltechnikát és porcelánfestést tanult, tudását a Hollóházi Porcelángyárban kamatoztatta. Itt egyedi porcelánokat festett. Rajztanári diplomáját Szegeden szerezte, a Budapesti Múzeumi Igazgatóságon pedig általános restaurálást tanult. Több helyen tanított rajzot, grafikát. Jelenleg családjával Neszmélyen él.

Könyvtári kiállítására képeiből egy érdekes válogatást hozott el a művész, amelyben két, egymástól jól elkülöníthető csoport fedezhető fel. Az egyikben a híres költők portréit ábrázoló művek, a másikban madarakat ábrázoló linómetszetek találhatók. Ezen kívül természetesen más csemege is akad, de a fentiek dominálnak. Aranyosi Szénássy Attila munkái május 4-ig díszítik a könyvtár falait.

Aranyossi Szénási Attila képe. Fotó: ifj. Gyüszi László

További képek a kiállításmegnyitóról:

http://www.jamk.hu/galeria/index.php?/category/664

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Hozzászólás