Kiemelt kép: Raheen Library – egy ausztráliai katolikus egyetem könyvtára Fitzroyban. Fotó: Shannon McGrath. Forrás és további képek: Archdaily.
Az élet mindig kínál második esélyt
“Andrew soha senkit nem akart félrevezetni, egy gyenge pillanatában mégis családot füllentett a kollégáinak. A képzelgés egy feleségről és két gyerekről menedék számára magányos hálószobájától, ahol egyetlen társaságát az Ella Fitzgerald-lemezei jelentik. Egy nap azonban új alkalmazott érkezik a céghez, Peggy. A lány úgy felpezsdíti Andrew-t, akár a friss szellő, és kibillenti a nyugalmából. Peggy tudomást sem vesz a falakról, melyeket Andrew saját maga köré épített, és barátságával szép sorban ledöntögeti őket. Andrew-nak választania kell: elmondja az igazat és kockáztatja a barátságát Peggyvel, vagy éljen továbbra is magánya biztonságában? Richard Roper regénye arra tanít, hogy ragadjuk meg a élet nyújtotta lehetőségeket akkor is, ha félünk, hisz a boldogság ritkán hullik az ölünkbe magától. Lépjünk ki a komfortzónánkból egy jobb élet reményében, vállalva a rizikót, hogy elveszíthetjük a lábunk alól a talajt. Az élet mindig kínál második esélyt. Talán azért, hogy azt is elszúrjuk vicces, szívmelengető és valóságos, afféle hatalmas szívű történet, amelyre mindannyiunknak szüksége van.”
Szerző: Richard Roper; fordította: Bozai Ágota. Budapest: Álomgyár Kiadó, 2019.
Forrás: www.libri.hu
Ami igazán számít – Hogyan bánjunk jól magunkkal és másokkal?
“Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít. Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk. Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti. Arra vágytam, hogy amit a különböző humán területek tudásban, kutatási eredményekben kidolgoztak, az eljuthasson azokhoz, akiket érint, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hozzátok. Ezért több mint tíz nagy téma került a kötetbe, reményem szerint összegyűjtve a leghasznosabb információkat egy-egy területre vonatkozóan.
Miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat? Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Miként kommunikáljunk hatékonyabban? Hogyan használjuk bölcsen a tapasztalatainkat, és éljünk eredményes, gyümölcsöző életet? Hogyan válhat számunkra éltető erővé a spiritualitás? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk? Hogy ne csak az eszközeink, hanem mi is okosak legyünk? Hogy képesek legyünk megadni a gyerekeinknek, amire igazán szükségük van? Vagyis, hogyan bánjunk jól önmagunkkal, egymással és a földünkkel?”
Szerző: Pál Ferenc. Budapest: Kulcslyuk Kiadó, 2019.
Forrás: www.libri.hu
Marlenka
“Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot. Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain? Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges. Finy Petra legújabb regénye identitástörténet: főhőseinek hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában. Marlenkának és gyermekeinek meg kell dolgozniuk a boldogságért és a szerelemért, ám a harmónia még így is törékeny marad. “
Szerző: Finy Petra. Budapest: Atheneum Kiadó, 2019.
Forrás: www.libri.hu
Greta vagyok – Egy új, zöld nemzedék kiáltványa
“Ismerd meg Greta Thunberget, a kamasz lányt, aki egymaga majdnem kétmillió kortársát vitte az utcára egy péntek reggel Sydney-től San Franciscóig, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy közös összefogással hogyan változtathatjuk meg a visszafordíthatatlannak tűnő klímaváltozást. “Itt mindenki Greta”. Ez egy új, világméretű közösségvállalást fejez ki. Egy félelmet nem ismerő lány felébresztette és megjelenítette egy egész nemzedék lelkiismeretét, s ma már fiatalok százezrei vallják a tudományosságnak, a Föld tiszteletben tartásának és a környezeti egyensúly megóvásának egyetemes elveit. “Nem reményre van szükségünk, hanem cselekvésre. Ha cselekszünk, csak akkor reménykedhetünk újra.” – Greta Thunberg aktivista, az alternatív Nobel-díj kitüntetettje, a Nobel-békedíj jelöltje, 16 éves.
A tudományos kutatásokra és statisztikai adatokra támaszkodó könyvből megérthetjük, milyen folyamatok mennek végbe a bolygónkon. Mit jelent az éghajlatváltozás? Milyen következményekkel jár a jelenben és főleg a jövőben? Mit kell tenniük a kormányoknak, és mit tehetünk mi azért, hogy feltartóztassuk a folyamatot? “
Szerző: Valentina Gianella; fordította: Weltler Ildikó. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2019.
Forrás: www.libri.hu
Modern átverések, avagy IT biztonság a hétköznapokban
“Jelen könyv 25 különböző történetet tartalmaz, amelyekben a szereplők és a párbeszédek kitaláltak, de a bennük szereplő veszélyek nagyon is valósak, bárki, bármikor találkozhat azokkal a mindennapokban. Ezért is ajánljuk e könyvet mind a laikus átlagembereknek, mind pedig az IT biztonsággal foglalkozóknak egyaránt. Bár napjainkban az IT biztonsági téma egyre felkapottabb, a felhasználók mégsem elég tájékozottak a rájuk leselkedő veszélyek tekintetében. A tudatosság-fokozó oktatásokon elhangzó száraz tananyagot a résztvevők hamar elfelejtik, hosszabb távon inkább csak a történetek maradnak meg. Ezt felismerve készült ez a könyv, ahol a történetek megértését vagy az abban szereplő fenyegetés elkerülését a történeteket követő magyarázat vagy tanács is segíti.”
Szerző: Fekete Imre. Budapest: BBS-Info Könyvkiadó és Informatikai Kft. 2019.
Forrás: www.libri.hu
Az ültetvényes lánya
“1912. Brit Guyana, Dél-Amerika: a gazdag cukorültetvényes másodszülött lánya, Winnie Cox feleségül megy élete szerelméhez, George Quinthez, egy szegény, színesbőrű postáshoz. Winnie – miután a szerelmét választotta a luxus és a kiváltságok helyett – most szerény körülmények között él, mégis a legnagyobb boldogságban. Mindene megvan, amire a húga, Yoyo csak vágyik. Yoyo, aki hozzászokott, hogy mindent megkap, amit csak akar, nehezen viseli nővére boldogságát. Nem elég, hogy a saját házassága pusztán érdekből kötettett, még a többéves távollét után hazatérő édesanyjuk is látszólag Winnie pártját fogja. Yoyo fájdalmában mindenáron felül akar kerekedni nővérén, az sem érdekli, milyen következményekkel járhatnak a tettei, így olyasmire vetemedik, ami komoly veszélybe sodorja a kapcsolatukat. A nővérek, akik fiatalabb korukban még szövetségesek voltak, és egy szebb jövőről álmodoztak, ellenségekké válnak. A köztük dúló harcnak azonban nem ők ketten a legnagyobb áldozatai.”
Szerző: Sharon Maas; fordította: Kiss Nóra Titanilla. Budapest: I.P.C. Könyvek Kft. 2019.
Forrás: www.libri.hu
111 különleges hely: Amszterdam
“A kuriózumokban gazdag Amszterdam olykor még a helyiek elől is rejtve maradt kincsei tárulnak fel előttünk. Ha ezzel a könyvvel járjuk be a csatornák városát, garantáltan minden képzeletet felülmúló élményben lesz részünk. Tudták, hogy itt található a világ egyetlen olyan szállodája, amelyet egy hajódarun alakítottak ki? És azt, hogy itt csináltatta Kurt Cobain és Robbie Williams az első tetoválását? Amszterdamban kipróbálhatják, milyen érzés a vörös lámpás negyed hírhedt kirakataiban állni, és meglátogathatják azt a múzeumot, amely csak és kizárólag a macskákról szól. Kötetünk 111 kevésbé ismert helyre kalauzolja az olvasót alapos, szakavatott és szórakoztató leírásokkal, praktikus információkkal és hasznos tippekkel. Olyan izgalmas és különleges helyekre juthatnak el, amelyek méltán tarthatnak számot érdeklődésükre, és még tartalmasabbá tehetik amszterdami tartózkodásukat. “
Szerző: Thomas Fuchs; fordította: Sólyom-Leskó Annamária és Szkladányi András. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 2019.
Forrás: www.libri.hu
Érettségi mintatételek angol nyelvből – 50 emelt szintű tétel
“Kötetünk az új érettségi követelményrendszer, valamint a hivatalos mintatételek alapján készült. Kipróbált tételeink a valódi vizsgahelyzetet modellezik, minden érettségi feladattípust és témakört érintenek, ezáltal összefoglalásra és ismétlésre is alkalmasak. A szerző nagy hangsúlyt fektetett a követelményrendszer újdonságainak kiemelésére, így hatékony segítséget nyújt a felkészüléshez és felkészítéshez. A kötetben minden tétel kidolgozása és lehetséges értékelése megtalálható. A tételekben szereplő összes feladat mintamegoldása a kötet CD-mellékletén mp3 formátumban hallgatható meg. A kiadványt tanórai használatra és otthoni gyakorlásra egyaránt ajánljuk.”
Szerző: Mestra Ágota. Szeged: Maxim Könyvkiadó Kft. 2019.
Forrás: www.libri.hu