Az ajánlót írta: Sutáné Csulik Andrea. Szerző: Markus Zusak, Fordította: Gács Anna. Budapest: Tilos az Á Könyvek, 2015.
A kispályás A könyvtolvajt is jegyző ausztrál író, Markus Zusak első regénye. Főszereplője Cameron Wolfe, egy hatfős család legkisebb gyereke. Cameron épp kamaszodik, és ennek minden velejárójával meg kell küzdenie. Nem könnyű feladat, főleg ha az ember nem a menők társaságába tartozik. Márpedig Cameron távolról sem nevezhető menőnek, és ebben nem segít családjában elfoglalt helye sem.
Egyrészt egy szobában lakik fiatalabb bátyjával, Rubennel, aki azzal igyekszik kitölteni fiatalságának üres óráit, hogy pitiáner bűncselekményeket eszel ki. Ezekben persze Cameronnak is fontos szerepeket szán, de szerencsére soha nem valósítják meg terveiket, kivéve egyet. Ennek ellenére folyamatosan bajba kerülnek ők ketten, ami miatt a szüleik állandó szégyenben élnek.
Nem lehet könnyű így felnőni, pláne, hogy van egy idősebb bátyjuk is, aki ráadásul szöges ellentéte a Cameron-Ruben párosnak: jó munkája van, jó focista, izmos, okos. Steve született győztes, és nem átallja öccsei orra alá dörgölni a köztük (Steve és az öccsei közt) lévő különbséget. A család hatodik tagja Cameron nővére, Sarah, aki a könyv első felét a pasijára tekeredve tölti, a másodikat pedig a szobájában, összetört szívvel.
És ha ez még mindig nem lenne elég Cameronnak, beleszeret egy lányba is, akinek a szüleinél Cameron és apja szombatonként vízvezetéket szerel. Ez a szerelem sokunkban felidézheti az első plátói tiniszerelmeket: Cameron a Rebeccával való rövidke találkozások közti egy hétben mást se csinál, mint a következő szombatra gondol. S hogy mindez hova fut ki, azt most nem mondom el, de egy biztos: Cameron igyekszik mindenből kihozni a legjobbat, mert ahogy ő is fogalmaz: ő nem vesztes, hanem egy harcos. Keresi a válaszokat az élet nagy kérdéseire, és folyamatosan próbál rájönni arra, hogy vajon ki is ő valójában.