Telefon

+36 34 513-677 és 513-678

Email

jamk@jamk.hu

Könyvajánló – 30. hét

100 év –a trianoni Magyarország képes története

A trianoni Magyarország százéves történetét mutatja be albumformátumú kötetében, kisesszék formájában Pritz Pál történész. A szerző elsősorban a politikatörténetre fókuszál, de számos olyan témát is érint, ami inkább kultúrtörténeti vonatkozás, ám fontos politikai hatásai is voltak (például az 1918-as spanyolnátha-járvány, Ady Endre és a Nyugat, a Nyolcak festőcsoportjának munkássága, az újabb időszakokból pedig Hofi Géza tűpontosan előadott paródiái).

Az első rész arra a kérdésre igyekszik válaszolni, hogy vajon „hosszú” vagy „rövid” volt-e a huszadik század, s ez az egység vázolja fel röviden az előzményeket is. Ezt követően a szerző tizenkét főfejezetben ismerteti a tárgyalt korszakot, az 1918-as összeomlástól, a forradalmakon és ellenforradalmon, a Horthy-korszakon és a második világháborún, a Rákosi-korszakon, az 1956-os forradalmon és a Kádár-rendszeren át a rendszerváltásig. A szerző röviden az azóta eltelt harminc év eseményeit is összegzi, valamint tizenkét példán keresztül ír a személyiség és a történelem kapcsolatáról. A főszöveget számos forrásrészlet és 250 illusztráció kíséri. A kötetet névmutató zárja.

Szerző: Pritz Pál. [Budapest] : Kossuth, cop. 2020

Katalógusunkban

Forrás: kello.hu


A baronett lánya –A változások kora-sorozat kiegészítő kötete

A huszonegy éves Gwendolyn izgatottan várja, hogy Londonba érkezve újra találkozhasson a jóképű és megnyerő Mr. Colinnal, és arról álmodozik, hogy hamarosan a férfi felesége lesz. Apja azonban egy másik, előkelőbb fiatalembert jelöl ki a számára.

Gwendolyn eltökéli, hogy kitart Mr. Colin mellett, akár megszökni is kész a férfival, ezzel azonban veszélybe sodorja saját becsületét.

 

 

Szerző: Tomcsik Nóra. Tatabánya : Tomcsik Nóra, 2018

Katalógusunkban

Forrás: moly.hu

 

 


A sors tekercse

Egy jóslat. Két sors. A középkori Japánban élő szamuráj családjában gyermekáldásra készülnek, amikor egy prófécia árnyékolja be a születendő gyermekek sorsát. Egyikük távozni kényszerül otthonából, míg a kislány Katsumi édesapja legféltettebb kincseként nevelkedik. Kalandos élete során elrabolják, és egy támadás következtèben elveszíti szeretett édesapját. Fájdalma miatt figyelmét a harcművészet felé irányítja, és szembefordul ellenségével, amely a testvéri köteléket illetően nem várt fordulatot hoz számára. Szívének menedéket mindössze a szerelem nyújt, ami miatt úgy tűnhet, hogy Katsumi lelkében egy közös család vágyával tekinthet a jövőjébe. De vajon hogyan alakul a sorsa a testvéreknek? Véres csatába torkollik a sérelem, ami az ellenfelet érte, vagy sikerül kivívni a békét a tartományok között? Valóban képes lesz Katsumi megtalálni a boldogságot a férfi oldalán, akit szeret, vagy ismét csak szenvedést hoz számára a tekercsben megírt jövendölés?

Szerző: Rebeka Johnson. Székesfehérvár : Jánosi Renáta, 2019

Katalógusunkban

Forrás: moly.hu


Ezerízű vegán konyha

Manapság ​már számtalan szakácskönyv közül választhatnak, akik úgy döntenek, szívesen elhagynák az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását és kipróbálnák az íz- és színvilágában oly gazdag vegán konyha kínálatát. Az azonban kevés vegán szakácskönyvről állítható, hogy akár egyik napról a másikra nekiugorhatunk a recepteknek, mert minden hozzávalót beszerezhetünk egy átlagos élelmiszerboltban.

Az Ezerízű vegán konyha valóban ilyen recepteket kínál – a szendvicskrémektől indítva a salátákon és a leveseken át a főételekig és persze a desszertekig –, vagyis sok-sok olyan egészséges növényi alapú ételt, amelyeket bárki könnyedén elkészíthet mindennemű szakács-előképzettség és bonyolult eszközök vagy költséges extra alapanyagok nélkül.

Pap Judit receptjeinek zöme nagyon közel áll a hagyományos magyar gasztronómiai ízléshez, csak éppen egészségesebb, könnyebben emészthető és természetesen kevésbé hizlaló formában. Valljuk be, sokan nehezen tudnának elszakadni egy igazi magyaros brassói aprópecsenyétől vagy egy hortobágyi palacsintától – nem is kell! A szerző ezeket a tradicionális hazai ételeket is megújította, így bárki élvezheti a megszokott, szívéhez közel álló ízeket, de egészségesebb és az állatokat is tiszteletben tartó formában, ugyanis semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaznak. A receptek roppant egyszerűen elkészíthetők a tápláló, vitaminokban és rostokban gazdag alapanyagokból, Veél Attila étvágygerjesztő fotói pedig a fogások azonnali kipróbálására sarkallják az olvasót.

Szerző: Pap Judit ; [… fotó …: Deél Attila]. Budapest : Bioenergetic, 2020

Katalógusunkban

Forrás: moly.hu


Muszáj-kalózok – kalandok a Karib-tengeren

Ifjúsági kalandregénnyel, méghozzá egy kalóztörténettel jelentkezik az ismert énekes, Pierrot. A történet főhőse egy ifjú, mindössze húszéves, kalandvágyó angol fiatalember, John Tobair. Régóta az a vágya, hogy egyszer majd ne csak a könyvekből ismerje meg a világot, hanem maga is útra keljen. Miután apjától örököl egy kisebb összeget, és mindazt némi munkabérrel is kiegészíti, az őt nevelő nagybátyja javaslatára hajóra száll.

A Neptune nevű kereskedőhajó úti célja Jamaica, majd tovább Belize. A hajónak cukornádat kell felvennie, John pedig Harold bácsi szorgalmazására egy ritka lepkefaj után akar nyomozni. A fiatalember azonban nem éri el a célját: pár nap szélcsend után a legénység, a fedélzetmester vezetésével fellázad Patrick Inch kapitány ellen, és mivel John az ő pártját fogja, kettejükre együtt vár a büntetés: kiteszik őket egy lakatlannak tűnő szigeten. Később kiderül azonban, hogy a parányi földdarabon más is van rajtuk kívül: Ben Obu, egy félvér hajótörött, aki aztán a sziget egy korábbi lakója által épített kunyhót is mutat nekik, na meg egy csónakot, melyen a mulatt fiatalember szökött meg kalózok által megtámadott hajóráról. De vajon így hárman van esélyük a túlélésre? El tudják hagyni a szigetet? És ha igen, hogyan tudnak érvényesülni? Mi van, ha kalózkodásra kell adniuk a fejüket, hogy megéljenek?…

A kötet végén szómagyarázat segíti a fiatal olvasóknak a számukra ismeretlen fogalmak megértését.

Szerző: Pierrot ; [… illusztrációk Nagy Zoltán …]. [Hajdúböszörmény] : Főnix Kvműhely, cop. 2020

Katalógusunkban

Forrás: kello.hu


Perzsa gyűlölet

A Perzsa szerelem főhősnője, a lengyel származású Lidka, a kuvaiti olajmágnással, Hasszánnal kötött házassága tragédiába torkollott, a feleségét folyamatosan megerőszakoló férfi egy balesetben meghalt. A kisfiával, Omárral és lányával, Linával magára maradt Lidka ezután már szabad prédája anyósának és sógornőjének, Szalmának, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy pokollá tegyék a szerencsétlen nő életét.

Lidka végül el tud menekülni kínzóitól, és hazatér Lengyelországba. Innen indul a mostani történet, amikor a gyermekek már kiskamaszok és Lidka anyagilag és érzelmileg is talpra tudott állni. Boldogan készülődik gyermekeivel Mallorcára, nyaralni. A csodás környezetben végre Lidka is „elengedheti” magát. A mutatós asszony két férfi figyelmét is felkelti, a Frankfurtban élő, lengyel származású Marek komolyan udvarolni kezd neki, de eközben egy Pjotr nevű férfi is keresi a kegyeit. A nyaralás véget ér, hazatérnek, de Marek ezután sem szűnik meg keresni az alkalmat, hogy tartsák a kapcsolatot és találkozhassanak. Közben kuvaiti barátnője, Joanna unszolására Lidka úgy dönt, hogy visszatér szenvedéseinek színterére, remélve, hogy most már, turistaként nem érheti őt semmiféle atrocitás. Az élet azonban rácáfol minderre, mert Omar, akinek megmutatja, hol éltek egykoron, felkeresi a nagyanyját és Szalmát, akik Lidka ellen fordítják a gyermeket. Miután visszatérnek Lengyelországba, a fiú titokban felveszi a kapcsolatot az ISIS terrorszervezettel, és amikor ismét közös nyaralásra mennek Lidka, Lina, Omar és az őket elkísérő Marek szörnyű dolog történik. Omar egy terroristával szövetkezve, annak teherautójával belehajt a tömegbe, de az utolsó pillanatban, amikor már megtörténhetne a tragédia, a fiú meggondolja magát és elfordítja a kormánykereket.

Szerző: Laila Shukri ; [ford. Mihályi Zsuzsa]. [Budapest] : Kossuth, cop. 2020

Katalógusunkban

Forrás: kello.hu


Kvartett

Egy őrült orvos, egy mindenre elszánt gerillalány, egy kiégett írónő és egy robot, aki többnek érzi magát egyszerű gépnél. Ők négyen a szereplői a jövő kettészakadt városában játszódó történetnek. Az önzőség és a törtetés világában fonódik össze a sorsa ennek a különös kvartettnek. Jonathan Cross ezúttal a tudományos fantasztikus irodalom világában tesz sokkoló körutazást, de a rémtörténetek eszköztárának színeit is ecsetére veszi, hogy megfesse a jövő sötét utópiáját, a Kvartett történetét.

 

 

Szerző: Jonathan Cross. [Budapest] : Tuan Kiadó, cop. 2008

Katalógusunkban

Forrás: moly.hu

 

Leave a Reply

Ajánlott bejegyzések