Szomorú, sőt, lesújtó hírt olvashattunk a napokban először egy közösségi oldalon, majd rövid idő elteltével mind Tatabánya, mind pedig Tata város honlapján is.
Búcsúzunk Csics Gyulától, A GYULÁTÓL, A GYULA BÁCSITÓL (így, csupa nagybetűvel – Gy.L.), szeretve tisztelt kollégánktól, Tatabánya Megyei Jogú Város Városi Könyvtára egykori igazgatójától.
Sokan megemlékeztek róla a halálhír kapcsán felelevenítve egy-egy kedves történetet, a közös munkára való emlékezéssel, az elért eredmények, azaz publikációk elkészítéséről, konferenciák, rendezvények megszervezéséről.
De röviden elevenítsük fel életútját a hivatalos adatok alapján.
Csics Gyula (1944. november 7. – 2020. december 3.) Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, történelem-orosz szakon végzett, majd elhelyezkedett a Vörösmarty Gimnáziumban, ahol két tanévet töltött. Ezt követően a Tatabányai Bányák Vállalatnál lett műszaki könyvtáros, később dokumentációs és igazgatási osztályvezető, majd titkárságvezető. Néhány szemesztert járt a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára és a Veszprémi Vegyipari Egyetemre az 1970-es években. 1979-ben a Nemzetközi Számítástechnikai Oktatóközpontban rendszerszervezői, az ELTE-n pedig 1983-ban szakinformátori diplomát szerzett. 1994 és 2001 között a Vértesi Erőmű osztályvezetője és PR főmunkatársa volt. 2001-től tíz éven át volt igazgatója a tatabányai Városi Könyvtárnak. Nevéhez fűződik a könyvtár – benne a fiókhálózat – elektronikus adatbázisának létrejötte, a digitális írástudás szélesebb körben való terjesztése. Ebben segítő partnerekre talált kollégáiban is. Igazgatása alatt szervezete meg a városi könyvtár központjának ideiglenes elköltöztetését a Népházból az épület átalakításának idejére. 2009-ben pedig az elkészült és újjá varázsolt épületben a szépen felújított könyvtár visszaköltöztetését is. A felmerülő problémákat igyekezett mindjobban kezelni és megoldani, de végül is egy szép, új, világos központi könyvtár jött létre a Népházban. A felújítást követően új lehetőségek is adódtak. Ilyen volt például a kiállítások megszervezése, lebonyolítása. Ebben is partnerek voltak kollégái, mely „sorozat” a későbbiekben is folytatódott és folytatódni is fog.
Gyermekkori naplója, melyet az 1956-os forradalomban írt, 2006-ban jelent meg, film is készült belőle. Csics Gyula az 1956-os eseményeknek Budapesten volt tanúja. Ahogyan a könyv egyik ajánlója fogalmaz:
„Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem.”
Köszönjük, hogy naplóján keresztül sok gyermeknek segített megismerni, megérteni az 1956-ban lezajlott eseményeket.
Rendszeresen járt író-olvasó találkozókra, missziónak tekintette, hogy a fiataloknak meséljen a forradalomról, minél kevesebb politikai és minél több nemzeti tartalommal megtöltve előadásait. Ezeken az eseményeken, de magán beszélgetések alkalmával is büszkén szólt naplójáról és arról, hogy mindez megjelenhetett. Igazságérzete úgy diktálta, hogy mind szélesebb körben kell megismertetnie az igazságot, amit egy akkor 12 éves kis srác láthatott, tapasztalhatott Budapest utcáin, bár vélhetően a politikai összefüggések akkor még nem tudatosultak benne.
A Városi Könyvtár igazgatójaként 2007-ben vette át a Tatabánya Kultúrájáért Díjat.
Vissza- és megemlékezések közül néhány személyes:
„Tudod Gyula, valami gyanús volt. Semmi hozzászólás, semmi vélemény. Nem túl gyakran, de előfordult. Csak nem vagy beteg? Gondoltam. Erre senki sem számított. Volt VK-s kollégákkal sok mindent átéltél, átéltünk. Költözés Népházból ki majd vissza. Közös névnapok vidám és szomorú percek. Köszönünk mindent! Búcsúzom a kollégák nevében. Nyugodj békében. Ahogy hívtál… Macus”
Úgy gondolom, Macus többünk nevében fogalmazta meg aggodalmát és fájó döbbenetét. Igen, az utóbbi időben kevesebb volt a személyes találkozás. Nehezebb jöttél át Tatabányára, hogy személyesen érdeklődj a könyvtárról, a kollégákról. Ennek ellenére általában naprakész voltál. Anno az összevonásról, annak mikéntjéről és következményeiről sokat beszélgettünk. Tanácsaid, javaslataid voltak arra vonatkozólag, miként lehetne megmenteni a fiókokat, a kollégákat egy esetleges leépítéstől. Mint utódod, ezt és sok mást is hálásan köszönök. Tatán, ha összefutottunk – te kutyát sétáltattál, én épp rohantam valamerre – mindig volt idő pár gondolat erejéig beszélgetni. Persze nem maradhatott ki az egészségi állapotról való kérdezősködés sem.
De volt még egy nagy akciód Erdély irányába is. Erről a kollégák évek múlva is nagy lelkesedéssel meséltek. Te voltál az, aki velem is megismertetted a Székelyföldet és benne sok-sok kedves embert, kollégát. Tatabánya testvértelepülése Székelyudvarhely. Te pedig testvérkönyvtári megállapodást kötöttél az ottani városi könyvtárral, amit azóta is ápolunk és szakmailag is mélyítünk. Az első kirándulás és a kapcsolat elindulásáról a közösségi oldalon Szabó Károly (akkor a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatója), A KARCSI így emlékezett meg:
„Épp egy éve találkoztunk Tatabányán. Nehéz elfogadni a megváltozhatatlant. Eszembe jutott az a szép nyári nap majd húsz évvel ezelőtt (pontosabban tizenhét éve), amikor a Kőbánya-Kispest környékén felszálltam arra a buszra, ahol elkezdődtek közös kalandjaink. Azóta sokfele jártunk együtt. Bátyámként tekintek rád. Nem beszélek múlt időben, mert itt élsz bennem, bennünk. Nem miattad vagyok szomorú, hanem magunkat, a hátramaradottakat sajnálom. A családot, a rokonokat, barátokat. Sok mindent kellene még mesélned. Nem maradt más, mint kifejezzem őszinte részvétemet a gyászban, elfogadást kívánjak a családnak. Emléked legyen áldott. én megőrzöm, amíg élet lesz adva Istentől. Hiszek a lélek halhatatlanságában!”
Kedves Gyula, Gyula bácsi, Igazgató Úr! Úgy gondolom, Karcsi sokunk nevében szólt. Amit hozzátehetek, az, hogy én nem csak bátyámként, de talán atyai jó barátként is tekintettem Rád. Kollégaként pedig köszönök mindent, amit értem tettél egy nehéz időszakomban. Ezt soha el nem feledem.
Isten legyen Veled a Mennyei Nagy Könyvtárban, ahol már várnak más kollégák, hogy ott is a lehető legjobb megoldásokon gondolkodjatok. Vidáman, derűsen, de azért komolyan… és ahogy megismertelek: arcodon mindig egy kellemes, kicsit talán csibészes mosollyal is…
Miként is köszönhetek el Tőled sokunk nevében, mint a bányászköszöntéssel: Jó Szerencsét!
ifj. Gyüszi László
