Telefon

+36 34 513-680 és 513-677

Email

jamk@jamk.hu

Könyvajánló a magyarországi németek kitelepítésének világnapja alkalmából

Január 19. – a magyarországi németek kitelepítésének világnapja

2012 őszén, a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezte először, hogy szülessen hazánkban hivatalos emléknap a hazájukból kitelepített magyarországi németek emlékére. Ők javasolták ennek dátumaként január 19-ét is, azt a napot, amellyel kezdetét vette a magyarországi településeken élő német nemzetiségű lakosok túlnyomó részének Németországba történő kényszerű áttelepítése. A KDNP egyebek közt azzal indokolta az emléknap létrehozatalának fontosságát, hogy az egykor kitelepítettek mind a kollektív bűnösség elvének áldozatai voltak, ezen igaztalan vád nyomán fosztották meg őket vagyonuktól, lakóhelyüktől és állampolgárságuktól. A beadvány indoklásban szót ejtettek a magyarok és az itt élő nemzetiségek egymást gazdagító együttélésének fontosságáról is.

Az indítványt 2012. decemberében tárgyalta az Országgyűlés és még az év utolsó heteiben meg is alkotta az ezzel kapcsolatos jogszabályt, annak érdekében, hogy a továbbiakban méltó módon lehessen megemlékezni a magyarországi németek elhurcolásáról és elűzetéséről. ˙(forrás:  wikipedia.hu)

Azokat, akik ebben a témában szívesen olvasnának színvonalas szakirodalmat szeretettel várja a József Attila Megyei és Városi Könyvtár egy kis könyvajánlóval.

Leave a Reply

Ajánlott bejegyzések