Várakozó örömmel fogadtam a hosszú vírus szünet után az újból jelentkezőket a bemutatkozó KIÁLLÍTÁSUKON. A JAMVK falán tíz kép. Az alkotók szűk, és főleg baráti közössége hozta elénk az általuk válogatott – és remek alkotásaikat. A kiállításra érkezőket egy nagyon szép KATALÓGUS is fogadta, ami az OPEL AUTENTAL MŰVÉSZETI GALÉRIA, a csoport támogatójának ajándéka. A Könyvtár művészeti ügyek intézője TARI-SZÉKELY KAROLA fogadta a kiállításra érkezetteket. A meglepetés is megjelent. A vendégeket a földszinti nagyterem kellemes környezete várta, a félsötét terem projektoros alkalmazást sejtetett. Az eseményt fénnyel rögzítő fotóriporterei : B. NÉMETH ÉVA, RAAB ZOLTÁN ÉS KISS T. JÓZSEF vették lencsevégre. Ezekből közlök egy párat. A protokoll után KAKUK TAMÁS A TATABÁNYA MŰVÉSZEIÉRT KHT ALAPÍTVÁNY ELNÖKE köszöntötte a megérkezetteket, majd a csoport munkáját modern módon mutatta be BÁNFI JÓZSEF hozzáértően. A digitálisan feldolgozott alkotások a kivetítő ernyőn megjelenve, megfelelő, és oda illő szöveggel jelentek meg. Az e módon közel hozott képek valódi lényege jelent meg, bemutatva az alkotókat. / a névsort az írásom végén közlöm/ A modern eszközzel közel hozott alkotásokat az emeleti kiállító helyen már hozzáértően nézhették végig a látogatók.
Fotó: Tari-Székely Karola
További fotók elérhetők a fotógalériában.
A katalógus szövege:
TATAVÖLGYI ALKOTÓMŰVÉSZEK
2022. MÁRCIUS 30.
Városunk egy szépfekvésű, hosszú völgyben fekszik. A Vértes és a Gerecse gondoskodik a gyakran változó szellőivel a friss levegőről. E völgyben a négy faluból összeölelkezett új város az utóbbi időben nagyon csendesen mutatta, hogy azért él. A Világot sújtó vírus félelmet vitt a lakók életébe. Napjainkban, a tavasz és a remény mosolya megjelent az arcokon. Alkotóművészeink is a jó reményében elővették munkaeszközeiket és kiállításon mutatják: kezükből értékek kerülnek a művészetszeretők elé.
A TATVÖLGYI ALKOTÓMŰVÉSZEK, a JÓZSEF ATTILA MEGYEI KÖNYVTÁR, mint a művészet palotája, és az OPEL MŰVÉSZETI GALÉRIA nemes jóakaratából jött létre e kiállítás.
Az ALKOTÓCSOPORTRÓL: Közel két évtizedes munkabemutatók sora igazolja értékes tevékenységüket. Városunkban minden évben volt kiállításuk. Ezeken kívül Budapest, Dunaszerdahely, Poprád, Prága, Moszkva, Dubai, New York, Berlin, Bécs, London fogadta műveiket.
AZ ALKOTÓKRÓL ÉS MUNKÁIKRÓL: A képzőművészet széles körét művelik: festészet, grafika, ékszerkészítés, könyvillusztrálás, katalógus, plakát, könyvtervezés, BLOG írás, stb. Jellemző a műfaji sokszínűség is. A korunk világában otthonosan, eredményesen működnek.
ELŐZMÉNYEK: Megyénk, városunk képzőművészeti élete gazdag. A megyeszékhelyen a MÚZEUM, a KORTÁRS GALÉRIA, az OPEL MŰVÉSZETI GALÉRIA, az ERKEL FERENC ZENEISKOLA, a KERI GALÉRIA, a PUSKIN MH KISGALÉRIÁJA a jelen korban is ad lehetőséget a folytatásra, támaszkodva az előzményekre. Itt említem meg az oktatásban jelentős KÖLCSEY ISKOLAGALÉRIÁT és a kortársművészet komplex bemutatását, az érettségibe is beállító PÉCH ANTAL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM nemes törekvését. Ez utóbbi helyen közel 30 művész mutatta be alkotásait, melyek bekerültek érettségi „C” tételébe is. Az alkotók és a diákok közötti élő találkozók nagymértékben hozzájárultak a tanulók vizuális fejlődéséhez. Ennek tapasztalatára támaszkodva a JAMVK sorozatot indít, a HÓNAP MŰTÁRGYA címmel. Itt minden modern eszköz megjelenik, alkalmat ad az alkotóművész és a könyvtári látogatók találkozására, felhasználva a számítógépen keresztüli ismeretszerzést is.
A JÖVŐ REMÉNYE: az új erővel meginduló TATAVÖLGYI ALKOTÓMŰVÉSZEK a mostani kiállításon az elmúlt évek egy-egy alkotásával jelentkeznek. Minden évben egy alkalommal közös kiállítás kerül megrendezésre. Lehetőség lesz egyéni kiállításokon történő tágabb körű bemutatkozásra is. Nagytehetségű képzőművészeink (elsősorban a JEL KÉPZŐMŰVÉSZ CSOPORT, AZ ÖTÖTÖK csoport) által reánk hagyott úton akarunk tovább menni a korunk szellemében. Elődeink az IN MEMORIAM kiadvány linómetszetei által üzennek, és mi valljuk: a hagyományok köteleznek és tiszteletet követelnek.
Az ismertető szöveget írta: Bánfi József Art magister,
A Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány kurátora
Bánfi József
Fekete Flóra
Ipacs Mária
Megyesi Péter
Nedves Péter
Rochlitz György
Sáringer Anna
Sz. Mákos Margit
Szendőfi Pál
Szilágyi Tibor
Sulyok Teréz
A lejegyzés Bánfi József Art magister munkája.