Írta: Tari-Székely Karola
Egyedülálló kiállítást nyitottunk meg a fenti címmel 2019. június 4-én a József Attila Megyei és Városi Könyvtár Népház Úti Fiókkönyvtárában. ifj. Gyüszi László köszöntötte a megjelenteket, majd Kövesdi Mónika művészettörténész beszélt a kiállított alkotásokról.
Kövesdi Mónika művészettörténész megnyitó beszédében kiemelte, hogy a kiállításnak nagyon fontos szerepe van a művészeti élet szempontjából, mivel hosszú ideje nem voltak láthatóak ezek a képek egy tárlat keretein belül. Sorra bemutatta a huszonkilenc alkotó tevékenységét, sikereiket, kudarcaikat, emellett méltatta a könyvtár művészetet támogató tevékenységét.

Kövesdi Mónika művészettörténész
A kiállítás a több mint száz évet átfogó művészeti élet jelenét és múltját mutatja be a 19. századtól napjainkig, a kortárs művészetig, több neves alkotó munkájával. Megtekinthetők például Juszkó Béla tatai születésű, országos hírnévre szert tevő művész munkái. De a tárlaton bemutatásra kerülnek Dobroszláv Lajos, Kerti Károly György, Krajcsirovits Henrik, vagy az esztergomi alkotó, Bajor Ágost képei is. Ez csak egy kis ízelítő a kiállító művészek listájából.
A műveket a Sóstai Galéria biztosította a kiállítás idejére. Ízlésesen összeválogatott alkotói lista állt rendelkezésre, ami a galériatulajdonos, Sóstai József hozzáértését dicséri. A bemutatott képek érdekes stílus- és anyagbeli változatosságot mutatnak, melyek szemlélése során az érdeklődő figyelme egy percig nem lankadhat. Azok, akik a szabályosabb, rajzosabb alkotásokat kedvelik, megcsodálhatják a részletgazdag rézkarcokat, tusrajzokat, linómetszeteket. A finomabb színezetű művek kedvelői pedig gyönyörködhetnek az akvarell gazdag színtónusaiban. Akiknek az erőteljesebb színek tetszenek, az akril- és olajmunkák megtekintésében lelhetik örömüket. Így állt össze száz év alkotói munkájának gyümölcséből a kiállítás.