Telefon

+36 34 513-680 és 513-677

Email

jamk@jamk.hu

Könyvajánló: Halj meg kétszer

Az ajánlót írta: Ligeti Nikolett. Szerző: Sharon Bolton; fordította: Daróczi Péter. Budapest: Lettero Kiadó, 2019.


Sharon Bolton tűhegyes pszichológiai érzékkel megírt, sodró lendületű krimijei eddig 16 országban ejtették ámulatba az olvasókat. A „Halj meg kétszer” című könyvével egy briliáns, igazán csavaros, összetett és roppant szórakoztató regényt tett le az asztalra, melyben úgy csűri-csavarja az eseményeket, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét.

„Ennek a nőnek – Jessica Lane-nek meg kellett volna halnia.”

Jessica Lane és testvére Izabella Lane, más néven Maria Magdelena nővér, a Lindisfarne-i kolostor apácája, egy hőlégballonos utazáson vesznek részt, melyet Izabella kapott a negyvenedik születésnapjára. Ám a kaland egy rémtörténetté válik. A 13 utas a hőlégballonból, a pompás tájat szemlélve egy fiatal lányt vesz észre, aki sikoltozva szalad egy férfi elől, aki miután utoléri, kegyetlenül meggyilkolja. Patrick Faa, a gyilkos észreveszi a hőlégballont, ahonnan több ember mobillal fényképezi őt. Tudja, hogy a szemtanúk nem maradhatnak életben, azok után amit láttak semmiképpen sem, és már emeli is a puskáját. A hőlégballon pilótája megpróbálkozik vele, hogy gyorsan elmeneküljenek onnan, de a lövés eltalálja, a ballon elszabadul, lezuhan, és 12-en életüket vesztik. Patrick Faa, miután megbizonyosodik róla, hogy egy valaki életben maradt, vadászatra indul, hogy megtalálja az egyetlen szemtanút.

Az egyedüli túlélőt a rendőrség Jessica Lane-ként azonosítja, akit érthetetlen okok miatt, miután elhagyta a baleset helyszínét, azóta sem találnak. A cselekmény eleinte egyszerűnek tűnik. A gyilkosnak meg kell találnia és meg kell ölnie a tanút, mielőtt kapcsolatba lépne a rendőrséggel. De a tanú eltűnik, és úgy látszik, hogy sem a rendőrség, sem a gyilkos nem tudja követni őt. Jessica csak egyetlen helyre menekülhet, ahol mindig is biztonságban érezte magát.

Jessica üldözésének története összeszövődik nővérével való kapcsolatának történetével. Mindkét lány felett sötét családi árnyék lóg, amely fokozatosan kibontakozik a cselekmények fejlődésével. Több szálon futó, két idősíkon zajló, fokozatosan építkező történet, mely visszavezet bennünket a múltba, így ismerjük meg Jessica és tesvére Izabella történetét. Megtudjuk, miért vonult zárdába olyan fiatalon Izabella, mi az, ami után Jessica olyan elszántan nyomoz, ami nem hagyja nyugodni. Ki volt az a lány akit meggyilkoltak, és miért nem jelentette senki az eltűnését. Az írónő zseniálisan szövi a szálakat, és adagolja a múlt történéseit, hogy megértsük a jelenben játszódó eseményeket. Ahogy fokozatosan fény derül a szereplők múltjára, egyre több ember válik gyanússá, még az apácák is.

 

Leave a Reply

Ajánlott bejegyzések