Az ajánlót írta: Suller Ildikó Tünde. Szerző: George Orwell; fordította: Szíjgyártó László. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1989.
Gimnazista lehettem, amikor egy este a televízióban egy színházi előadás közvetítését láttam. Nem az elejétől fogva, és már nem sok mindenre emlékszem belőle. Egy dologra világosan emlékszem viszont: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”
Mert az azért ebből a kevésből is lejött, hogy ez az akkori való világban, a szocialista Magyarországon is így működik, illetve működött gyerekkoromban (a rendszerváltás környékén lettem gimnazista). Igaz, és ezt csak későbbi tanulmányaim során értettem meg, hogy gyermekkorom már a Kádári puha diktatúra idején telt, az úgynevezett „legvidámabb barakk” szóval jellemzett Magyarországon. A rendszer rengeteg elemét gyűlöltem, a kulturális seregszemlétől kezdve a szocialista jelszavakat harsogó pártfunkcionáriusokig. A páratlan szabadságból és életszínvonalból nekem, és családomnak semmi sem jutott, holott a szüleim kétkezi munkások voltak, akiket a szólamok dicsőítettek. A balatoni táborozások másoknak jutottak. Azoknak, akik ”egyenlőbbek”. Én, introvertált személyiségűként sosem voltam „aktivista”, a szüleim pedig nem voltak párttagok. Nem tűntek ki semmivel. Ugyanakkor nem voltak reakciósok sem. Csendesen beletörődő fajta voltunk. Én magam nem voltam rossz tanuló, de mindig voltak jobbak, akik jobban megérdemelték a jutalomtáborokat, meg akiknek telt a fizetősre.
Az 1984 című könyv elolvasása után kezdtem keresni, majd olvastam el az Állatfarmot, de idősebb, tapasztaltabb fejjel is felháborított az, ahogyan egyesek a többiek felé emelkednek erőszakkal, manipulálással, megfélemlítéssel. A másik oldalt sem értettem. Miért tehetik ezt meg velük?! Hogyan engedhetik?!
Orwell története valójában a Sztálini Szovjetunió történelmére vonatkozik, ennélfogva minden totalitárius szocialista államrendszer ide sorolható.
Mr. Jones gazdaságában, a Majorban egy napon az állatok, az embereket elüldözve átveszik a hatalmat. Több lesz az élelem, nagyobb a szabadság, bár dolgozniuk így is kell, boldogan teszik, hiszen a sajátjukért dolgoznak. Egy idő után az egyik állatfaj – a disznók – elkezdenek különválni a többiektől. Általában irányítói a munkáknak, nem pedig viselői, s titokban megtanulnak olvasni, írni, összeállítanak egy úgynevezett hétparancsolatot. …”Állat nem visel ruhát”,… nem iszik alkoholt”, …nem öl meg másik állatot, stb… A két vezéregyéniségből az egyik katonákat képez ki a kutyakölykökből, s elüldözi a másikat, tejhatalmú úr lesz. Plecsniket adományoz magának, verseket írat a nagyszerűségéről, stb. Aztán ahogyan az évek telnek, az apróságok ordas nagy disznóságokká fajulnak, a parancsolatok rendre átalakulnak, kiegészülnek, a mindinkább diktatórikus rendszert igazoló szavakkal. Természetesen vezérszónok is van, aki arra hivatott, hogy a változásokat lenyomja az állatok torkán. Ez mindig sikerül is neki, ha túl sok lenne a kérdés, elintézi egy –„ugye nem akarjátok, hogy Mr. Jones visszajöjjön?” –kérdéssel.
Ismerjük a kifejezést, az ember „elállatiasodik”. Itt fordítva történik. A disznók emberiesednek. Annak minden pejoratív értelmével.
